Az egykori bánya elhagyott, romos épülete: a „
Kondói kísértethistória¨ című film bevezető képkockái.
Ismételten felhívnám a figyelmet a tisztaságra. Szeretek és szoktam is ilyen helyeken forgatni, de én még ilyen
TISZTA romos épületet nem láttam.
Ez – mármint a tisztaság – annyira jellemző Kondóra! Hajolgattam itt éppen eleget, hogy elhelyezzem a
kamerát, így nem a levegőbe beszélek: a
filmben megláthatják, mennyi földközeli jelenetet is felvettem, néhány centiméter magasan. Úgyhogy ha valaki, én már csak igazán testközelből ismerem a települést.
Sehol nem láttam egy apró szemetet sem. A központ konkrétan úgy nézett ki, mint egy nappali nagytakarítás és alapos porszívózás után. Mondhatnánk, hogy biztos kitakarítottak a tiszteletemre, de bármennyire hízelgő is a gondolat, nem így van. Azt sem tudták, hogy jövök. Sőt, azt se nagyon, hogy ott vagyok. Bizottság helyett óriási hőség fogadott ugyanis. 42 fok. Az aszfalton több. Egy irgalmatlan hőhullám utolsó napja volt ez. Senki nem mutatkozott az utcán abban a rekkenő hőségben.
Kondó egyszerűen ilyen. Tiszta. És ahol ilyen tisztaság van, ott tisztességes emberek élnek.
 |
|
Ezúttal nem a tisztaságot mutatom a bányaépületben és nem is arról beszélek. A film egy megtörtént eseményen alapul, ami – egyszemélyes, amatőr filmsorozatról lévén szó – velem esett meg. Olyan dolog, melyen sokat gondolkoztam, ám fizikai magyarázatát azóta sem lelem. Talán azért, mert nincs is.
Ez a különös esemény az utolsó kondói forgatási napon történt, 2017. augusztus 12-én. Évekig dolgoztam
Kondón, így természetesen belekerültek korábbi felvételek is a filmbe, hogy bemutassam a község és környékének szépségeit, értékeit; ám a bányaépületnél, amikor ezt a hidegrázós sztorit sorolom el Önöknek, kizárólag azon a napon készült, eredeti és nem manipulált felvételeket használok fel.
„
Kondó utolsó házainál véget ér az aszfalt, de az út továbbra is biztonságos és nem tüskeveszélyes.¨ 2017. augusztus 12-én vettem fel szinte az összes kerékpáros jelenetet, és még egy csomó minden mást. Igazából az egész nap egy nagy rohanás volt, az én hibámból. Fordítva, a bányaépületnél kellet volna kezdenem. Az egykori bányatelep ugye, nyugatra van. Ha ott indítok reggel, akkor kényelmesen megcsinálom a jeleneteket, hiszen a fényviszonyok tökéletesek. A profiknak – meg szerintem sok átlagembernek is – vannak olyan kameráik, melyeket jól kezelik az ellenfényt. Az enyémek
nem ilyenek.
Ráadásul ha fonákul csinálom, megspórolhattam volna az ellenszelet. A fenti képkockán éppen elhagyom Kondó házait, és valami irgalmatlanul fúj közben a szél. Szembe. A forró levegőt kavargatta a poros úton. Nagyon nehéz ilyenkor rendesen felvenni egy jelenetet, a kamera beállítása több időt vesz igénybe és többször is kell tisztítani menet közben.
A gáthoz éppen odaértem. Éppen. Már csak egyetlen nyugati jelenetet tudtam készíteni, aztán ócska kamerámnak bekavart a nap. Mivel addigra már úgy ismertem ezt a vidéket, mint a tenyeremet, számot vetettem. Mármint nem az életemmel. Arra nem lett volna idő. Kiszámoltam, hogy fel tudom-e venni a teljes anyagot, ha nagyon - mondom: NAGYON - igyekszem. Igen. Csak onnantól végképp nem álltam meg. Illetve egyszer, amikor ettem. Állva, mint a lovak.
Egy jelenet beállítása nem mindig egyszerű dolog. Itt például derékig érő gazban gázolok egy fához, ahová a kamerát helyeztem, és még könnyű dolgom is van, elvégre ez a vége, a felvevőért jövök, vagyis valamennyire már kitapostam az utat, amikor beüzemeltem. Jobbra a
Harica-bányató, a filmben végig látszik, ahogy biciklizek körülötte. Megérte.
Ha tíz perccel később érek ide a bányaépülethez, ezeket a jeleneteket már nem tudom megcsinálni az
ellenfény miatt. Így is van egy sötét - egyetlen egy -, de ez nem a baj. A mozi végén használom, elvégre kísértethistóriáról van szó, kell bele valami ijesztő, sejtelmes.
A lényeg, hogy pont ideértem. Egy órám volt bent az épületben és egy a tónál. Úgy voltam vele: ha szerencsém lesz, még aznap végzek. Ha szerencsém lesz.
A tó partján ért a
hőhullám vége. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Nyugatról hirtelen kellemes, hűs fuvallat érkezett az addigi tűforró levegő helyett. A hőmérséklet azonnal nagyot csökkent, a perzselő meleg elmúlt. Fantasztikus érzés volt.
Egy
vízalatti jelenet eleje a Harica-tónál. Hármat is készítettem, s bár egyik sem valami hosszú az időhiány miatt, azért mindegyiket tudom használni. Mi több, van közülük egy, amelyik rendszeresen visszatér a filmben néhány pillanat erejéig.
Nem álltam meg, folytattam tovább, hogy
megmutassam önöknek a kondói táj utánozhatatlan szépségét és egyediségét. A kép ferdének tűnhet, de ez csak azért van, mert igazából ez nem is egy kép, hanem egy kivágott képkocka. A kamera közben pásztáz, amit persze utólag a
videószerkesztővel oldok meg. Ne vicceljünk már, ez az
olcsó kamera, szegény, még felvenni sem tud mindig rendesen, nemhogy pásztázni... Szóval,
az eszköz – a szerkesztőprogram segedelmével – pásztáz, ezért tűnhet ferdének ez a képkocka, de a filmben minden rendben van.
Végezetül felmásztam ide a dombra, hét kilós
hátizsákommal a hátamon, kikapcsoltam a felvételt, és véget ért az egész napos rohanás. Itt. Mert aztán meg rohanhattam haza, nehogy elkapjon az égiháború, belém ne csapjon a villám!
