Kémények a levegőben

2015. november 12-én egyszer csak rendkívül különös dolog történt. Megérkezett a tavasz! Akkoriban október végén hagytam abban a biciklizést rendes körülmények között: az előző esztendőben  példának okáért október 30-án filmeztem utoljára Sajóvámoson, s ez volt egyben az utolsó kerékpáros utam is abban az évben. 2012 óta – amióta tekerem a pedált – kialakítottam magamnak egy rendet, miszerint október légvégéig tart a kerékpáros szezon.

Átmeneti időszak volt számomra ez. Átmeneti abban az értelemben, hogy a 2015-ös volt az első esztendő, amit teljesen a filmkészítésre szántam, gyakorlatilag már alig-alig mentem ki csak úgy, biciklizni. Minden utamnak volt valami értelme, mindent egyetlen cél, a filmek létrehozása alá rendeltem. De persze kísértett még a kerékpáros múlt, különösen az emiatt kialakult csőlátás. Nem voltam még teljesen amatőr filmes, és sokáig nem is lettem az.

Na de, ilyen időben, a novemberi tavaszban akkor sem lehet csak úgy otthon ülni! Így hát felpattantam a Bivalyra és a Lyukón keresztül egészen Sajókápolnáig tekertem. Útközben persze megálltam  imitt-amott fényképeket, videókat készíteni. Sajókápolnán is, ahol éppen kezdett leereszkedni a sűrű  köd. Így sikerült megörökítenem az üveggyár kéményeit, Sajószentpéter egykori jelképeit a sajókápolnai temetőre vezető útról, ahogy a levegőben lógnak, pontosabban nincsen lábuk, talapzatuk.

Utóbb visszagondolva, nem a legjobb, de mindenképpen az egyik legérdekesebb, legkülönlegesebb fotóm lett ez.

De készült itt még jó pár felvétel, melyek közül elég sok belekerült a „Búcsú a völgytől” című filmbe.