Advent Szendrőben

Vonatozni egy órát egyetlen szóért?!? Igen! A „Szendrői útinapló című filmben van egy rész, mely a következőképpen hangzik: „Szendrő pedig... Tavasszal, nyáron, ősszel, télen. Reggel, délben, este. Valahányszor Szendrőben és környékén járok...¨
Így van. A tél a kulcsszó. Egyedül téli képem nem volt Szendrőből. Ezért mentem.

Zakatol a vonat. Balra Szendrőlád, a kamera Edelény felé néz, a kis piros Szendrőbe tart. Amikor kerékpározni kezdtem, elég hamar kialakult egy bizonyos csőlátásom. Mindent kerékpáros szemmel néztem; a téli szünet pedig valójában azt jelentette, hogy ki nem mozdultam tavaszig. Ha nincs a film, ha nincs Szendrő, ha nincs az az egyetlen szó, akkor ez még ma is így van. És akkor soha nem örökítem meg a vaspályát fekete-fehérben Szendrőlád után. Megjegyzem, a kamera természetesen színesre volt állítva. Nem a felvétel manipulált tehát, hanem a téli táj ilyen. Varázslatos.

Büdöskútpuszta vasúti megállóhelyet fényképezem éppen. A településrész Szendrőhöz tartozik, így Szendrőben három helyen is megáll a vonat. Ezután következik a városi vasútállomás, majd Szendrő-felső.

Ha van Szendrő-felső vasúti megállóhelynek krónikása, akkor az én vagyok. Kismilliószor megfordultam már errefelé.  Amikor a Rakaca - Krasznokvajda vonalon forgattam, vagy amikor a Kecskepadon Irota és Rakacaszend között, hazafelé nem Szalonnán szálltam fel a vonatra, ami észszerűbb lett volna, hanem itt.

Imádom a Bódva partját a sínek és az út túloldalán, a templomok tornyát, a Felsővár sziluettjét. Legelőször azért ezen a helyen szálltam le, mert innen néhány pillanat csak a város központja, de ma már akkor is ide jönnék, ha ez lenne a legmesszebb.

Szendrő főtere, a Hősök tere adventkor 2019-ben. Mintha egy valóságos kis mesevilágba csöppentem volna. Aki egy ilyen helyen nem érzi jól magát, az sehol sem fogja.

Természetesen nem néhány képkockát vettem fel, hanem rengeteg jelenetet. El is határoztam, hogy kicsit átalakítom a filmsorozat egyik epizódját, melynek témája igazából az Avas, és belevágom ezeket a felvételeket. Hogy is van ez? Az Avasról szól, nyáron játszódik, és a téli Szendrőt mutatom benne?!? Nem lesz képzavar, minden passzolni fog, bízzanak bennem. Különben pedig miért mindig Budapest, miért mindig a megyeszékhely? Miért ne lehetne egyszer egy borsodi kisváros valaminek a közepe?

Hanem támadt némi gondom, amíg eljutottam a Felsővárba vezető útig. Rendes körülmények között tudok minden kanyarulatot, ismerem az összes apró bukkanót; tudom, melyik kereszteződésben milyen tábla van, hol lesz az út hirtelen nagyon meredek, vagy éppen lefelé: hol illik elkezdeni fékezni, hol nem látom majd be a kanyart. Ám most nem biciklivel jöttem, és eleinte alig ismertem meg a várba vezető, zegzugos utcákat. Nem, nem az évszak miatt. Februárban is jártam már erre, rengeteget. De gyalogszerrel most voltam először, és egész egyszerűen ennyit számított, hogy ezúttal nem kerékpáron ülök. Vicces volt. A képen ne engem nézzenek, hanem mögöttem a tájat. „Mindig gondoltam rád, bárcsak mindig tudnád, érted öltözött fel ez a fagyott világ.¨ (Omen)

Itt meg különösen ne engem nézzenek! Onnan fentről, egészen a kanyarból jövök, és esküszöm, alaposan végigmentem az egész jeleneten, képkockáról-képkockára, de nem voltam képes egyetlen képet kivágni, ahol normális fejet vágok. Itt van még a legkevésbé nyitva a szám, mert szó szerint így volt: a szemem elé táruló látványtól eltátottam. És sokáig úgy is maradt.

A jól végzett (és alapos) munka, avagy a Bódva völgye a szendrői Felsővárba vezető útról. Ismerem ezt a helyet, mint a tenyeremet. Már amikor legelőször a várban jártam, akkor is készítettem itt fotókat, videókat. Nyári felvételeket. Hát, most már van téli is. „Szendrő pedig... Tavasszal, nyáron, ősszel, télen.¨

Tizenöt éve nem voltam megfázva. Valamikor 2019 decemberének elején, úgy egy héttel az út előtt elkaptam valamit. De túl voltam rajta hamar. Az influenza nyomai látszanak még az arcomon, de a boldogság is a tekintetemen. Azt hittem, vége.
Pedig még el sem kezdődött.