Csőlátás
Copyright © Kocsis László, Kerékpárral Borsodban. Minden jog fenntartva.
Amikor az ember kerékpározni kezd, nagyon hamar kialakul egy bizonyos csőlátása. Mindent kerékpáros szemmel kezd nézni.
Nem bántásból írom, egyáltalán nem baj ez. Éppen ellenkezőleg. Arról van szó, hogy valaki elkezd biciklizni, és rövid úton azon kapja magát: úgy tervezi a hétvégéjét, szabadidejét, nyaralását, hogy egy kis tekerés azért beleférjen.
Aztán egyre több és több. Mert amikor az ember elkezd biciklizni, bizony rövid időn belül eléri a bűvös 100 kilométert egyetlen nap alatt, ami induláskor még elképzelhetetlen.
És a kerékpározás az élete részévé válik.
Én azzal lavíroztam magam jó nagy slamasztikába, hogy a biciklizést összekötöttem a filmkészítéssel. Mást nem is nagyon tehettem, elvégre a Kerékpárral Borsodban filmsorozatról van szó; a gondot az jelentette, hogy miközben minden erőmmel és idegszálammal forgattam, filmeket készítettem, mindent ennek rendeltem alá, a dolgokat mégis kerékpáros szemmel és nem az amatőr filmes szemszögéből néztem.
Ráadásul rendkívül sokáig. Nem csupán arra nem gondoltam, hogy valahová kiruccanjak bicikli nélkül, de arra sem, hogy kerékpár nélkül filmezzek. Végül már egyáltalán nem kirándultam, nem nyaraltam, nem pihentem, csak forgattam. És közben elképzelni nem tudtam, hogy kerékpár nélkül tegyem.
Fordítva ültem a biciklin.
Számomra a jelenetek elkészítése fontosabb az öncélú tekerésnél. Ez elég gyorsan világossá vált. Hosszú ideig mégsem voltam képes elválasztani a kerékpározást a filmezéstől, és ennek a fent említett csőlátás az oka. 2019 adventjén aztán elvonatoztam Szendrőbe, majd közvetlenül karácsony előtt Sajóecsegre és itt vettem fel egykori bajtársaimnak a karácsonyi üzenetet, üdvözletet. Miért éppen Sajóecseg? Nincs különösebb oka, egyszerűen csak nagyon szeretem.
A fenti videó a szendrői úton készült. Ez volt az a forgatás, az első, amit – talán tájból is kikövetkeztethető – kerékpár nélkül tettem meg. Ezt megelőzően kizárólag Miskolcon, Nagykanizsán és Balatonfüreden csináltam ilyet. A klipben a híd előtt mutatok valamit és elmosolyodom. Ez arra utal, hogy korábban itt is vettem fel kerékpáros jeleneteket. Rengeteget. Részletek a „Vasúti csomópont” filmben, de annyit ezen a helyen is elárulhatok, hogy Ecsegen rendkívül kedves, vendégszerető, barátságos emberek élnek.
A hídról vannak nyári felvételeim, sőt – a kormányra erősített kamerával –a hídon is készült kerékpáros jelenet. Meg előtte, utána, mellette, alatta... Megannyi feledhetetlen pillanat. Ahogyan most már emlék ez az út is, amikor 2019 adventjén Szendrőbe tartván, keresztülutaztam a kis piros vonattal Sajóecsegen és közben megörökítettem az Ecsegi-hidat. A méltóságteljes folyó és a téli táj elképesztően gyönyörű, nem véletlenül használom az ekkor készült felvételek egy részét az Üveggömb című filmben. Ugyanaz a vidék, mint tavasszal, nyáron, ősszel és mégis annyira más! Különösen Boldva után, ahol úgy istenigazából elkezdődik a Cserehát.
Odakünn a havas hegyek,
Éppen Szendrőbe megyek!
Néha azért megremegek:
Hol a biciklim, emberek?!?
Ezúttal nem vittem magammal kerékpáromat, és jól tettem. Ekkor múlt el végérvényesen a csőlátásom. Későn? Nem hinném. Úgy gondolom, éppen időben. Pontosan egy héttel azután, hogy ez a videó elkészült, elindítottam a weboldalt és elkezdtem publikálni a filmeket.
És immár mindent az amatőr filmes, nem pedig a kerékpáros szemével néztem.