Csodavers

 

Csodák falva

Mert az utazó,

Ki csak egyszer járt erre,

Szívébe zárja e gyönyörű helyet,

Teret, dombot, templomot,

Hegyet, tavacskát, patakot.

És elmondja majd egy szép napon

A messzi északon,

Mily csodát látott odalenn délen,

Egy nagy folyó

Hatalmas medencéjében.

A Sajópálfaláról szóló film volt az első, melybe verset írtam. Teljesen véletlenül. Az epilógus kifejezetten lírai hangvételű, olyan tételmondatokkal, mint a

„Mert minden egyes indulás, minden egyes érkezés épségben, egészségben azokhoz, kiket szeretünk, hatalmas kegy, mennyei jutalom.¨

Nem sokkal a baleset után voltam, felépülés közben készítettem a filmet, írtam a szöveget. A film epilógusára külön is emlékezem, mert akkor már tudtam mozgatni valamennyire a jobb kezem, így azt már gépeltem, nem pedig diktáltam a számítógépnek.

Hosszú idő után írtam újra, ujjaim csak jártak, csak jöttek, jöttek, szinte előtörtek belőlem a szavak. Folytattam hát, folytattam megállíthatatlanul a szöveget, a következőképpen:

„Mert az utazó, ki csak egyszer járt erre, szívébe zárja e gyönyörű helyet; teret, dombot, templomot, hegyet, tavacskát, patakot. És elmondja majd egy szép napon, a messzi északon, mily csodát látott odalenn délen, egy nagy folyó hatalmas medencéjében.¨

Amikor pedig stilizálás okán átolvastam, rájöttem, hogy rímel. Azt igazából már írás közben is feltűnt, hogy a szövegnek van egy ritmusa: ha megfigyelik: „a messzi északon¨ élé is tettem vesszőt a prózai változatban, de hogy őszinte legyek, meg nem álmodtam volna, hogy én itt egy verset írtam.

Legjobb emlékeim szerint amolyan botcsinálta versfaragásba legelőször az ongai film első változatában vágtam bele (a Turulnál és a film végén), de ott a rém-rím konkrétan a témába vág. Itt pedig csak úgy megszületett.

A későbbiekben már viszont már nem bíztam a véletlenre: a „Vasúti csomópont¨ (Sajóecseg) és a „Búcsú a völgytől¨ (Sajókápolna) című filmekbe már szándékosan írtam verseket, ahogyan a későbbiekben is vannak, lesznek.

Soha nem erőltetem. Ha jön, jön, ha pedig nem, akkor marad a próza. És egy szóval sem mondom, hogy ezek valamiféle múlhatatlan szépirodalmi alkotások lennének, de gondoljanak bele: például a Bábony-patak és a Sajó találkozásáról beszélhetek úgy is, hogy itt vagyok, eljöttem hát, s ez a hely gyönyörű (amit a néző úgyis lát a képen), meg írhatok róla verset is „A kis patak és a nagy folyó¨ címmel. Utóbbi egy amatőr filmben azért nem szokványos, a nyersvágásig is csak nagy-nagy jóindulattal eljutott, de azért filmeknek nevezett bringás alkotásokon szocializálódott YouTube-felhasználóknak pedig kifejezetten meglepő.

Csodavers. Csak egy vers, mely nem szándékoltan jött e világra, mégis meghatározza későbbi alkotásaim jellegét, hangulatát. Természetesen okosan meg kell találni a szükséges és elégséges egyensúlyt próza és líra között, elvégre filmeket készítek és nem eposzt írok; ám azért a valami csoda folytán, véletlenül született pálfalai vers óta úgy vagyok vele: ha el tudok mondani egy-egy fejezetet rímekbe szedve, akkor miért tenném prózában ugyanezt???