Kápolna blues

Kocsis László

Kápolna blues

Megérkezni Kápolnára

Messzi tájakról lehet.

Ha végre itt vagyok,

Melegség járja át lelkemet!

Nézem a vidéket

És üdvözlöm a Hegyet,
Ki int nekem fentről,

És kedvesen rám nevet.

Régi ismerősöm,

Jó barátom Ő,
Akárcsak a végtelen,

Aranyló mező.

Gyönyörű tájak

És kedves emberek:
Kápolnára jönni jó!

Elmenni nem szeretek.

Nem is megyek majd csak este!
Gond és bánat eltemetve,
Mert amit én itt kapok,
Lelkem mélyén úgy ragyog,
Mint fáklya az éjszakában;
Ilyen szépet régen láttam!
Boldog szívvel, erős kézzel,
Térek haza sok élménnyel!

Vállam sajog, térdem ropog,
Épp a hegyre kaptatok,
Lépni nehéz, megáll az ész!
Oldalam fáj, hol a határ?

Balesetből nem gyógyultam,
Zúzott testem mégis itt van,
Hozta nyughatatlan lelkem,
Jönnöm kellett, jönni menten!

Megállni én nem tudok,
Ha leszállok koppanok!
Jó biciklim tekerj tovább,
Egyél helyettem vacsorát!

Látott itt valaki utat?
Tövisek közt ösvényt mutat,
Ahogy a nyomot olvasom,
Itt van, eljött az alkalom!

Harang kondul,
Gyomrom kordul,
Bokám dagad,
Jaj, de rútul!

Kaptatni a parton kemény dió,
De feljutni végül annyira jó!
Tündérkert ez, igazi, végtelen mese,
Gondolja a csúcson e táj szerelmese.

Lenéz onnan,

És úgy mondja magában:
A hegy ormán állok,

Idilli magányban.

A hegy ormán állok, Kápolna fölött.
Szinte el sem hiszem!
Lábam előtt eddigi utam,
A Pitypalatty-völgy ringatózik szelíden.

Részlet a „Búcsú a völgytől¨ című filmből.

Copyright © Kocsis László, Kerékpárral Borsodban. Minden jog fenntartva.